Utazás a szívbillentyűm körül

 2023.01.23

Fontos nap ez a mai, pontosabban lesz a holnapi, de elképzelhető, hogy holnap se időm, se kedvem nem lesz írni. Szóval megteszem most. :)

Az egész még tavaly (2022) februárjában kezdődött. Igazából sokkal korábban, de ez most nem fontos. Ami fontos, hogy a cégem üzemorvosa elküldött a szokásos éves felülvizsgálatra. Több szakorvosnál voltam, de a lényeg a kardiológus volt. Megállapította ugyanis, hogy az apró szívzörej, ami miatt egyébként le is vagyok százalékolva (többek közt), az nem más, minthogy az egyik szívbillentyűm rosszul működik, tehát meg kell műteni, nincs mese. 

Természetesen reflexből elutasítottam a műtétnek még csak a gondolatát is, hiszen MIVAAN?? Itt vagyok, lassan 49 éves, és semmi bajom! Ahogy a doki mondta, vagy velem született probléma (atyai örökség), vagy valami gyerekkori trauma (szintén) az oka, s mivel mint mondtam, semmi bajom, hát köszi, inkább passzolnék.

De abba azért beleegyeztem, hogy némi orvosi vizsgálatokat azért ejtsünk meg, hátha közben meggondolom magam. Volt itt minden, FOG (meddig tartott, míg rájöttem, hogy nem a fogászatról van szó?), Fogászat (eddig). Urológia (No Comment), Nyaki ultrahang, Szív ultrahang, Nyelőcsőn keresztüli tükrözés... hogy mi?? Nem olyan rossz az, mondták, ledugnak egy csövet a torkomon a gyomromba, és onnan kukkolják meg a szívemet... semmi baj, középkori kínzóeszköznek is elment. 

Aztán jött volna a szívkatéterezés, amire végül azt mondtam, hogy kösz, de kösz nem. Semmi bajom, hagyjanak már... mire a doki: jó, akkor ha fél év múlva alkalmam lesz rá, jöjjek vissza kontrollra.

Örültem, hogy megszabadultam, az üzemorvos is elfogadta a papírokat, szuper. El is felejtkeztem a dolgokról.

Aztán augusztus környékén öcsém, aki kb. 7 évvel fiatalabb nálam, bekerült a szegedi kardiológiára, és "villámgyors" szívbillentyűcsere műtéten esett át. Ami azt jelenti, hogy öt hétre kórházba került. Na mondom, akkor ez nem trauma, hanem örökség lesz! Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy neki már voltak tünetei, mikor rábeszéltük a vizsgálatra; konkrétan öt perc séta után már meg kellett állnia pihenni. Nekem ekkor még mindig semmi.

Aztán... egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy éjszakánként rohadtul dobog a szívem. Nem úgy, mintha meg lennék ijedve, egyszerűen csak a normál dobogást sokkal erősebben éreztem. De annyira, hogy aludni se tudtam. Öcsém ekkor már itthon volt, tudott adni altatót, amit később a körzetidokival is felírattam magamnak.

Szóval nem volt mit tenni, visszamentem a körzetidokinénihez, aki adott egy új beutalót a kardiológushoz, aki meg intézett egy beutalót a szegedi kardiológiára, szívkatéterezésre. Azt mondta, majd telefonálnak, ha lesz időpont.

Én meg elkezdtem várni. És várni. Talán még mindig csak várnék, ha balsorsú öcsémről ki nem derül, hogy valami gáz van a veséjével is, és ezügyben is át kell mennie Szegedre. Nosza, fogtuk magunkkat (meg a fiatalabb lányomat, aki eddig mindkettőnket mindig átkísért ha orvosi dolgokról volt szó), és míg öcsém az urológián várt (mint kiderült órákat, és feleslegesen, mert az a doki, aki neki kellett volna, épp nem rendelt), addig mi meglátogattuk a kardiológián a szívkatéterező osztályt. Voltak páran, de nekem ugye nem volt beutalóm, így azt se igazán tudtam, kivel kellene beszélnem. Végül egy aranyos asszisztensnő/lány/doktornő megsajnált, és odajött, hogy miújság. Pár szóban elmondtam, hogy időpontra várok, de rosszabb lett az állapotom, erősödik a dobogás, stb. Elkérte a nevem, tajszámom, majd egy fél órára eltűnt.

Mikor vissza jött elmondta, hogy valóban bent vagyok a rendszerben, de nem volt sürgősre jelölve az időpontkérelmem, de megnézte egy szakorvos a leleteimet, és azt mondta, ez tényleg sürgős, szóval ne aggódjak, a januári behívásom helyett 1-2 héten belül jeleznek, hogy mikorra jöjjek.

Na király, már is volt értelme átjönni!

Aztán hazatértünk, és elkezdtem várakozni. Nagyjából 3 hét múlva meg is lett az időpontom. Reggel 8-ra kellett mennünk, meg is érkeztünk addigra... este 19:30-ra kerültem sorra, mint mondták, volt közben két sürgős infarktusos műtét. 

Megvolt a vizsgálat, megjegyzem sokkal kevésbé volt kellemetlen, mint amennyire számítottam rá, és az lett az eredménye, hogy idézem "nem olyan rossz ez, nincs szükség műtétre". Úgy, hogy eddigre én már nap közben is éreztem a dobogást.

Vissza a körzetidokihoz (a szentesi kardiológustól jövő szerdára kaptam időpontot), aki csak annyit tudott mondani, hogy a kardiológus után újra menjek el hozzá, és mondjam el, mi a következő lépés. Eddigre én már utána olvastam a tünetem lehetséges okainak, és azt találtam, hogy lehet pajzsmirigy problémám is. Elmondtam a dokinéninek, ő nem igazán vett komolyan (joggal, hiszen én se szeretném, ha a webdoki tippelné meg, mi a bajom), de azért adott egy beutalót Csongrádra a belgyógyászatra, meg egy laborbeutalót, amit még azelőtt vizsgálatra kellett váltanom. A labor negatív, a csongrádi doki meg azt mondta, mit kezdjen egy negatív laborral? Ennyiben maradtunk.

Aztán jövő szerdán vissza a szentesi kardiológushoz. Idézet kezdődik:

"-Na mit mondtak?
 -Azt, hogy nincs szükség műtétre.
 -Hogyhogy nincs szükség rá?! Dehogynincs!"

Itt jegyezném meg, hogy az összes eddigi vizsgálat láttán 90%-ig biztos volt benne, hogy billentyűcserére szorulok. Szóval azon melegépben adott egy beutalót vissza Szegedre, Szívultrahangra. Nemsokkal később megjött az időpont is, nagyjából egy hétre rá.

Már ismerősként néztem körül a szegedi Kardiológián (másodszülött lányom társaságában), viszonylag gyorsan bekerültem a vizsgálatra... de mivel nem egy ottani szakorvos rendelte el, csak a szerencsémen múlt (gondolom), hogy egy professzor is ránézett az eredményre, és így megszületett a "még nincs ezzel semmi baj, ráér" szerű válasz.

A szentesi kardiológus persze nem hagyta annyiban, és amennyire nem volt szimpi egy évvel ezelőtt, hogy erőltette a műtétet, holott nekem még semmi tünetem nem volt, annyira tetszett most a határozottsága. Újra visszaküldött Szegedre, ezúttal egy konkrét szívsebészhez. Majd kapok egy időpontot, stb... mire hazaértem, már jött is a telefon.

Újra átmentem Szegedre, újra kivártuk a soromat, és itt már nem volt kec-mec, egy középkorú doki lépésről lépésre elmondta, milyen műtét vár rám, milyen lehetőségek vannak, nagyjából mennyi időt fog igénybe venni... Valamikor január vége - február eleje környékén. Ez úgy december elején volt, szóval nem mondhatom, hogy kifejezetten örültem, de legalább már látjuk az út végét!

Aztán úgy két hete megjött a levél, január 24.-én 9-re szeretettel várnak Szegeden a kardiológián a műtétem elvégzése céljából. Je.

És itt tartok most. Holnap befekszek Szegedre, remélhetőleg egy gyors, problémamentes beavatkozásra, aztán pár hét lábadozás... Remélem öcsém veseproblémája nem örökletes eredetű, mert akkor az is lehet, hogy én is úgy járok, mint ő; 4 napja feküdt be veseműtétre (az egyik veséje 0%-on megy, és ki kell venni), de már kiderült, hogy vérszegény, meg vashiányos, ezért tovább kell bennmaradnia, mint gondolta... Szóval ja. A lányaim kivizsgálása meg még várat magára, de egyszer azokon is túl kell lenni. 

Na, ahogy lesz alkalmam, folytatom a naplót. :)