Újabb L.I.K.1.0-ás novella. A feladat: Demokrácia vs Elitizmus.
Fiatal pár sétál éjjel a kikötő felé, a rakparton. A lány szolid sminket,
és visszafogott estélyit visel, karján ruhájával harmonizáló színű retiküllel,
a férfi olyan öltönyt, melynek árából egy középosztály béli család fél évig
jóllakhatna. Gallérja letűrve, inge felső két gombja kigombolva, nyakkendője
csomózatlan. Tőlük pártucat lépésre egy koszos, loncsos hajléktalannak tűnő
alak hever egy raktárház hulladékkal borított tövében, egy törött izzójú lámpa
alatt, a sötétben. Talán alszik… hogy él, azt is csak lassan előgomolygó
lehelete mutatja.
Az út nyirkos, mintha csak pár pillanattal ezelőtt állt volna el az eső,
ám valójában a tenger felől érkező sós pára telepedett rá mindenre. A férfi
hevesen gesztikulálva érvel, a lány csendesen válaszolgat.
- …De Bill… ezt nem gondolhatja komolyan. A demokrácia a létező legjobb
társadalmi rend. Hisz’ valójában MIND egyenlők vagyunk, tényleg!
- Ne haragudjon kisasszony, de ebben sajnos téved. Nem más ez, mint
közkedvelt tévhit, mit elhitettek a nagybetűs Néppel. Köztudott, hogy az ember
nagy tömegben idióta. Gondoljon csak a történelem során előforduló lincselésekre…
vagy az őrjöngő vandalizmusra. Nem is kell messzire visszaemlékezni, ugye? Na
most, ha „minden ember egy szavazat” és a „többség dönt” frázisokat össze adjuk
ezekkel a tényekkel, akkor arra kell rádöbbennünk, hogy minél több ember van
benne egy ügy eldöntésében, exponenciálisan nő annak a valószínűsége, hogy a döntés hibás lesz.
- Ez azért így elég merész kijelentés, nem gondolja?
- Nem, dehogy, csak figyeljen! Nézze meg ezt a mai helyzetet! Minden
politikai hatalomra éhező párt a választások előtt megígér MINDENT! Ám ennek
nagy részét soha nem fogja megtartani. De tovább megyek; sok ígéret már a
kimondása előtt eldöntetett, hogy hazugsággá válik. Ám a fő probléma az, hogy
olyanok is szavazhatnak, akiket hihetetlenül könnyen lehet befolyásolni.
Gondolok itt például a nyugdíjasokra. Ígérd nekik, hogy emelkedni fog a nyugdíjuk,
tuti rád fognak szavazni! Vagy a nagycsaládosok! Ígérd nekik, hogy több
szociális juttatást adsz majd nekik, tuti rád fognak szavazni! Hogy a kisebbségről,
meg az egyéb olyan rétegekről már ne is beszéljünk, hol az átlag intelligencia
a feltétlen reflexek működtetésére elegendő… hát hogy várható el az ilyen
emberektől, hogy pártatlanul, felelősen döntsenek?
- Kedves Bill… én úgy gondolom, hogy mindezeknek ettől függetlenül
elidegeníthetetlen joguk van a szavazásra, és hogy egyenértékűnek tekintsék
őket a többiekkel.
- Hát persze! A Demokráciában! Hiszen épp erről beszélek, hogy ez a
rendszer nem alkalmas az emberi civilizáció magasabbra emelésére!
- Akkor mégis, ön mit tartana működőképes rendszernek?
- Hiszen ez nyilvánvaló! Az elitista társadalom a tuti befutó! Mindenki
annyit ér, amennyit meg tud fizetni! Aki gazdag, azt bizonyosan nem lehetne
megvenni álszent ígéretekkel, hanem valóban olyan döntéseket hozna, mely tovább
mutat a „Holnaptól olcsóbb lesz a tej!” - ígéreteknél. Akinek meg nincs
vagyona, ne akarjon beleszólni az ország dolgaiba!
A pár ekkor a földön heverő alak mellé ér. Az tán meghallhatta
beszélgetésüket; megmozdul.
- Uram… egy kis aprót szánna rám?...
- Most nézze meg ezt a fickót! Egész világát kiteszi, hogy vajon holnap
lesz-e elég piára, jobb esetben kajára valója? Hát hogy várhatná el tőle bárki,
hogy objektív, mindenki számára megfelelő döntést hozzon? De az ön által oly’
nagyra tartott demokráciában ennek a koszos rongycsomónak ugyan annyi joga van,
mint nekem, aki az egész városrészét meg tudnám venni csak azért, hogy felgyújtsam,
és lássam hogy menekül a fajtája!
- Na de Bill… talán nem kellene ilyen hangosan…
- Ugyan miért ne? Mit tudna tenni, azon kívül, hogy csendben megvárja,
míg odébb állunk? Hallod, öreg? Ne kunyerálj, menj el dolgozni! Most nézz rá
kedvesem! Ennek a szutyoknak most ugyanannyi joga van, mint nekem. Nem mondod,
hogy ez így van jól? Adj neki egy deci pálinkát, és arra szavaz, amire csak
akarod!
A koszos férfi újfent megmozdul, úgy tűnik, feláll. Míg a földön ült, nem
lehetett tudni, hogy majd’ tíz centivel az öltönyös fölé magasodik. Amaz
elnémul, s önkéntelenül egy fél lépést hátrál. Aztán váratlanul egy pisztolycső
bújik elő a rongyok közül, és egyenesen rá mered.
- Tudja uram… egész tetszetős a maga kis elmélete. Ám van benne egy kis
bibi! Miből gondolja, hogy csak olyanoknak lenne elég pénze, akik megérdemlik?
Példának okáért, én most kiszedem magából az összes titkos bankszámlájának,
internetes hozzáférésének a jelszavát. Ahová biometrikus azonosítás szükséges,
oda elviszem a maga jobb kezét. Az összes vagyonát, beleértve ingó, és ingatlan
befektetéseit, pénzzé teszem, és átutalom a saját számlámra. Azt hiszem, kezdi
kapizsgálni.
Az öltönyös férfi elsápad, dadogna pár szót, hogy nincs nála készpénz,
ezzel nem megy semmire…
- Nem drágám, azt hiszem, még nem kapizsgálja – szól az estéjibe bújt
hölgy, miközben ellép az öltönyöstől, és a másik mellé áll. – Még nem tudja
eldönteni, mit is akarsz valójában. Úgy gondolja, még akár nyertes pozícióba is
kerülhet, ha jól forgatja a szavakat. Igaz, Bill?
- Ööö… nem találok szavakat. Tehát… az egész nem véletlen volt? Nem véletlenül
jöttünk össze a partin?
- Bizony Bill, nem véletlenül. És amit az imént mondtál… hagy a nagyobb
vagyon elengedhetetlen feltétele a felsőbbrendű intelligencia, vagy valami
hasonló… komolyan meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg valótlant állítok
akkor, mikor azt mondom, csak ezen a környéken találtam parkolót?
- Mi tagadás… nem. De ha már ilyen jól becsaptál a kis barátoddal… arra
is gondolhattatok volna, hogy csinálhatsz bármit, akár még meg is ölhetsz, de a
pénz útját nyomon lehet követni! Ha mindent el is adsz, és mindent átutalsz
magatoknak, előbb-utóbb lebuktok! Ekkora vagyonnal nem lehet eltűnni!
- Akkor jöjjön egy újabb lék az elméleted hajójába! Mint ahogy nem
feltétel a magas intelligencia a vagyonszerzéshez, ugyanúgy az alacsony származás
nem zárja ki a fejlett intelligenciát! Akár hiszed, akár nem, profi hacker vagyok,
bár a szüleim gyári munkások voltak! Nem te vagy az első szerencsétlen, akit
sikeresen megkopasztok; értek az elektronikus nyomok eltüntetéséhez! De elég a
fecsegésből, kezdhetsz dalolni! Előbb talán a banki jelszavaidat leszel szíves…
A rongyos férfi lassan egy méretes machetát húz ellő jobbjával
felfedezhetetlen rejtekéből, s az öltönyös torkának szegezi.
- Minek… minek az? – nyel egyet Bill – minek két fegyverrel fenyegetni?
Inkább elmondok minden jelszót, csak nem bántson! Szólj rá kedvesem, hogy
álljon le! Elmondok mindent!
- Nos.. ez igen megnyugtató – így amaz - , de ezt nem fenyegetés céljából
fogom használni.
Azzal egy villámgyors mozdulattal lecsapja a férfi karját. Bill üvöltése
percekig visszhangzik a környéken. Senki nem reagál. Vagy kihalt a városrész,
vagy senki nem mer előbújni… Az öltönyös a vértócsa közepébe rogy, csonkját
markolja.
- Mint korábban már említettem, szükség lehet a karodra, azonosítás
céljából. De ne aggódj, van azért egy jó hírem is. – Így a rongyos, azzal a
lány felé fordul, rámosolyog, majd a pisztollyal a homloka közepébe lő. A
döbbent tekintetű lány halott, mielőtt teste a földre rogyna.
A megcsonkított férfi halálra váltan bámulja a hullát, majd újra a
másikra néz.
- Mint említettem, van egy jó hírem is. Ahogy a csaj is mondta, nem te
vagy az első áldozatunk. De… szükség van egy utolsóra. Érted, el kell
rejtőznünk, és el kell érnünk, hogy többé ne keressenek… Szóval a te pénzed elő
fog kerülni. Az összes. Méghozzá egy olyan bankszámlán, ami eddig a miénk volt…
Szóval… A dolog úgy néz ki, hogy a lány ki akart rabolni… levágta a karodat,
megadtál neki minden jelszót… ő átutalt minden pénzt arra a bizonyos
bankszámlára… aztán te elővettél egy eddig rejtegetett pisztolyt, és fejbe
lőtted. Itt véget is érhetne a történet, ha bízhatnék abban, hogy nem fogsz
elárulni.
- Nem, ígérem, nem fogom!
- …De sajnos nem hihetek neked. Bizonyos, hogy eljárna a szád. Ezért…
miután lelőtted a lányt, elindultál, hogy segítséget szerezz. De sajnos… bele
estél a tengerbe, és a nagy vérveszteségbe, meg a fulladásba sajnos belehaltál.
- De hát… ha bizonyosan megöl, akkor miért segítenék? Kár volt elmondania
a tervét, ezek után biztos nem segítek! A jelszavak nálam maradnak! Soha nem
jut hozzá a pénzemhez!
- Ó ugyan már! Bár a hacker tényleg a lány volt, és értett is hozzá, szó
se róla, azért valamihez én is konyítok. Kitalálja, mi az?... Igen. Én meg
profin kínzok. Ha most megad minden hozzáférést, gyors halála lesz. Ha nem…
nos, messze még a reggel. Azon kívül pontosan tudom, hol lakik, és hogy a
kedves családja hol lakik… Ugye nem szeretné, ha őket is meg kellene
látogatnom, ha ne adj’ isten, túl hamar elvérezne… Szóval ennyit a maga
elitista társadalmáról. Amíg lesz valaki, aki magát „elitnek” nevezi, addig
lesz, aki csak szeretné. És bizonyosan lesz, aki ezért bármit meg is tenne… és
meg is tesz. Hívják a rendszert elitizmusnak… vagy akár demokráciának. Szóval
kezdjük, mondjuk a … kajmán-szigeteki számlákkal, rendben?
2009.04.19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése