Ez a rímsorozat csupán azért született anno, hogy emlékeztessen minket (a Mythos alkotóit), miről is szól a dolog. :)
Mítoszok
Korszakoknak távolából varázsló-faj visszatér,
Szörnyet űzni, embert ölni, s hatalmuk e földig ér.
Evilági hatalmakra fittyet hánynak nevetve,
Fájdalom-tort ülnek rajtad, s tested nyűgje levetve!
Földi síknak szövetébe lyukat vernek bármikor,
Ha ellenszegülsz, hát elsöpörnek, s lábuk koponyán tipor!
Csontod törik, húsod hasad, „Kis ember, mond, mit remélsz?!
Nedved-véred ki-kiloccsan, s bizony, te még mindig élsz!”
Alaktalan szörnyűségek, ez, mi után kutatnak,
Eonoknak távolából értük vissza utaztak.
Lélekrabló térvándorok, borzalmaknak temploma,
Rettegéssel élő dögök, ők a Világ Káosza!
Ám egy napon jön egy ember, kiben megvan az Erő,
Összecsapnak, s az amorfoknak készülhet a temető!
Nincs esélyük, hisz láthatatlan ellenfélre akadtak,
S későn jönnek rá, hogy bizony egy körrel le maradtak!
S ha segítünk a varázslóknak legyőzni e szörnyeket,
Ha kitisztul a világunk, a csatornák, a fellegek,
A szárnyatlanul szállók népe szépen, csendben eltűnik,
Ádám vére megnyugodhat, s a Béke újra feltűnik.
Csak így történhet, sehogy másként, én mondom ezt a Krónikás,
Eljön majd a szabadító, a láthatatlan Messiás!
Tán’ még magáról se’ tud, de évek óta köztünk él,
A remény hal meg utoljára, az Ember biz’, míg él, remél…
2000.01.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése