Száműzetés

Megjelent Az Új Galaxis 3. számában, 2004.-ben.

 

…Hát itt vannak újra. Megtaláltak, semmi kétség. A Rend szinte már az ajtómon kopogtat. Mert bár pontosan még nem tudják, hol vagyok, ám már a bolygómon vannak. S nem véletlenül mondhatom, hogy "bolygómon", hiszen ezen a félreeső kis planétán, talán ha fél tucat település van, így velem együtt sem érik el a "százezer fős lakossal rendelkező, lakott bolygó"-titulust… Ha valami furcsa katasztrófa folytán kipusztulna a bolygó lakossága, tán évszázadokig fel se' tűnne senkinek…

Tehát mi mást akarhatna itt a Rend, mint engem? Márpedig itt van, ehhez nem fér kétség, magam láttam a rendfenntartó Gorzanow Ház három korvettjét, és az átkos Kwerees Ház egy siklóját… felismerem ezt a típust, hiszen egykor magam is ezzel repültem… Roob voltam a gyűlölt Folyam Hajósai közt. Erre a sárgolyóra is a delta-7-essel érkeztem, ám megérkezésem óta, azaz lassan húsz éve, nem indítottam be újra, nehogy rám találjanak. A nyilvános jeladót kiiktattam, ám tudomásom volt egy rejtettet poloskáról is, hiszen olyan információk is a birtokomban voltak, melyekről SENKI nem tudhatott volna a Rensah fokozat elérése előtt… így tudtam arról, hogy a Rend még saját magát is figyeli. Kiiktattam hát azt is. Két évtizedig biztonságban voltam, de most… értem jöttek, tudom!

Első gondolatom a mielőbbi menekülés volt. Talán ha magamhoz rendelem a siklómat, még elég gyorsan cselekedve, meg tudok lépni a kopók elől! Kivéve persze, ha ők nem reagálnak túl gyorsan, és nem csapnak le rám még mielőtt becsusszanhatnék egy féregjáratba… Talán mégis az a legjobb, ha nyugodtan várok.

Egyébként nem véletlen, hogy utánam jöttek. Szükségük van a képességeimre; nem hagyhatják, hogy titkos tudásuk legapróbb morzsája is elvesszen a számukra… Azt meg még kevésbé, hogy kiszivárogjanak bűnös titkaik.És maga a tény, hogy húszévnyi kutatómunka eredményeként akadtak csak a nyomomra, számukra bizonyíthatja, jól döntöttek, mikor keresni kezdtek.

Ismertem őket, ismertem a módszereiket. A módszereinket. A folyam hatalmát használták a felkutatásomra, és én is ezt használtam ellenük. Zavaró mentális nyomokat hagytam magam után, remélve, hogy sikerül teljesen eltűnnöm előlük. Egészen eddig úgy tűnt, sikerrel jártam. Ám tévedtem. Kudarcot vallottam.

Itt ülök szobám félhomályában, alattam megnyikordul a fából faragott hintaszék. A nyitott ablakon a dzsungel eleven hangjaival, rikoltásaival, neszeivel együtt hűvös, párás levegő hömpölyög be; fázósan igazgatom a lábaimra terített finom mintázatú takarót. Az egyik helybéli asszony szőtte nekem, a valahányadik születésnapomra. Az itteniek afféle öreg bölcsként tekintenek rám, ezért halmoznak el mindenféle ajándékokkal. Szó mi szó, öreg vagyok. Ám ami rosszabb, annak is érzem magam. Ha annakidején nem hagyom ott a Rendet, ha nem választom az önkéntes száműzetést, mostanra Rensah, de nem kizárt, hogy akár Sahu is lehetnék, a Folyami Hajósok Navigátora! Legjobb tudomásom szerint, a képességeim meg vannak hozzá… és egykori rendtársaim szerint is nyilván, hisz húsz évükbe telt, de végül megtaláltak!

Ekkor történt. Gerincem megrándult, ahogy egy idegen tudat feszült a tudatomat védő falnak. Valaki megtalált! Most próbál pontosabb információkhoz jutni azáltal, hogy bejut az elmémbe! Afene! Ki hitte volna, hogy egyszer valóban sor kerülhet erre… Szerencsére volt elég időm, hogy felkészüljek az efféle próbálkozásra! És valljuk be, még mindig előnyben vagyok Velük szemben. Hiszen gátolja őket az a fene nagy etikai kódex-imádatuk, mely szerint BÁRMILYEN eszköz bevethető a cél érdekében -az erőszakon kívül. Ehhez mérten, nem is igen képesek a harcra a mi Hajósaink, legalábbis megfelelő képzés nélkül. Tradicionális fegyvereik, a széles pengéjű Skarod, és a némileg karcsúbb Skahonn, az Ő esetükben valóban csak díszek. A Folyamuk, pedig nagyon széles, nagyon sekély, és tükörsima; a legkisebb hullámokat is mellőzi. Hiába nagy és erős, a harcra képtelen.

Én viszont sikerrel korbácsoltam a Folyamom viharosra, és jó adag meglepetéssel készültem az esetleges találkára. Nem szívesen bár, de eltökéltem, hogy nem megyek vissza!

Lehunytam szemeimet, majd miközben odakinn az erdőben felrikoltott egy hilron-madár, én mély lélegzetet vetem, és megnyitottam elmém legkülső burkát a szkenner előtt. Gondoskodtam róla, hogy a kutakodó úgy érzékelje ezt, mintha sikeresen bejutott volna.

A külső mentális "fogadószobámban" voltam. Egy pillanatnyi koncentráció segítségével elértem, hogy minden úgy nézzen ki, mint az a valóság, ahol fizikai testem tartózkodott. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy tökéletesen sikerült; még a hintaszék is megnyikordult alattam, ahogy felálltam. Oda léptem a könyvespolchoz, majd kézbe vettem egy kötetet, és bele lapoztam. A következő pillanatban materializálódott egy szellemi entitás. Az oldalán függő egykezes kard, a Skachin segítségével megállapítottam, hogy még a vártnál is könnyebb dolgom lesz, hisz "látogatóm" mindössze egy Tueeth fokozatú hajós. Nyilván nem gondolta volna, hogy bárminemű ellenállásba ütközhet…

Néhány szót kell ejtenem az elme felépítéséről, csak érintőlegesen persze. Egy átlagos elmébe való behatolás esetén a "fogadószoba" maga az alany agyközpontja, s mint ilyen, rögvest képet ad az alany szellemi aktivitásáról. Tehát egy tanulatlan fickó "fogadószobája" meglehetősen sivár, tulajdonképpen közvetlen utat biztosít a mélyebb gondolatok felé. Viszont egyszerűségében rejlik erőssége, merthogy egy ilyen elmét hihetetlenül nehéz befolyásolni, az idegpályák csekély volta miatt. Persze nem azt jelenti ez, hogy NEM LEHET, csupán csak annyit, hogy tovább tart. Egy tanultabb figura már sokkal nagyobb veszélyben van. A "behatolási pont" kidolgozottabb, élénk fantázia esetén akár díszesebb is lehet, és van egy fajta ellenálló képessége a behatolás ellen. Viszont tanultsága révén az idegpályák száma akár többszöröse is lehet a tanulatlanabb alany által birtokoltnál, ennél fogva mondhatni tárt kapukkal várja a behatolót.

Külön fejezetet igényelnek azok, akik valamilyen kondicionálásban részesültek. Ide értem természetesen a Folyam hajósait is… Nos, nekik… nekünk különleges védelmünk van. Képesek vagyunk tudásunkat, hatalmunkat a behatolás ellen feszíteni, és imigyen megakadályozni azt. Természetesen csak akkor, ha fel tudunk készülni a támadásra. Ha erre nincs mód, akkor "csupán" akaraterőnket vagyunk képesek a behatolással szembe állítani… Bár szerénytelenség nélkül állíthatom, ez sem csekély védelmi eszköz.

Még valami. Ha egy hajós fel tud készülni a védekezésre, úgy a "pajzs" már a "fogadószobába" sem engedi be a behatolni kívánót. Ha csupán az akaraterejével védekezhet, úgy a párbaj ott fog lezajlani a két fél közt. Ha viszont a "célszemély" el van foglalva valami mással, akár az is előfordulhat, hogy jó darabig észre sem veszi a behatolást.

Az "entitás" bizonytalanul nézett szét. Nyilván nem számított rá, hogy ott talál a behatolási ponton. Ez is volt a célom, hogy meglepődjön, és felkészületlen legyen. Gondolom, azok után, hogy nem ütközött akadályba, arra számított, hogy nem fog velem "találkozni". Még nem tudott róla, de a mentálfonalán keresztül elindítottam egy Pszeudó fonalat, mely egyrészt blokkolja az eredeti felhasználó képességeit, anélkül, hogy ő ezt észrevenné, másrészt észrevétlen behatolást garantál a mentálfonál használójának pajzsai mögé.

- Üdvözöllek. Már vártam rád. Azt hiszem, rengeteg mindenről kell beszélnünk.

Látogatóm tekintete megkeményedett. Hatalma teljes tudatában próbált nekifeszülni akaraterőmnek. Egy pillanattal később döbbenten, csipetnyi pánikkal a szemében hőkölt vissza.

Hát persze, szembe találta magát a pajzsommal!

- De… Hogyan lehetséges ez?! Hiszen bejutottam! A hatalmamban kellene lenned!

- "Több dolog van földön s égen…" Mint már említettem, beszélnünk kell. És ez nem kérés volt…

Eközben rákukkantottam a pszeudóra. Tökéletes munkát végzett; elvágta a Tueeth kapcsolatát az anyagi testétől, anélkül, hogy ő ezt észrevette volna. Ilyesmire egyszerűen nem lehetett felkészülve, mivelhogy az agresszív viselkedés a Renden belül nem hogy nem volt engedélyezve, de egyszerűen nem is létezet! A Tueeth halott volt, bár erről még nem is értesült. Mostantól a visszatalálásának az esélye egyenlő a zéróval. Ha megfelelő ideig szóval tartom, már elindulni sem lesz ereje…

- És mégis, miről kellene beszélnünk?

És elmondtam neki. Minden titkomat, mindent, amit megtudtam, mindent, amit én fejlesztettem ki, és mindent, ami miatt elmenekültem, és önkéntes száműzetésbe vonultam. Nem mondhatnám, hogy nem szörnyedt el… De mindegy volt. Tudtam, ha ezzel a tudással vissza jutna a Rend kebelére, úgysem tehetne ellenük semmit, még ha akarna se. Kondicionálás, emberek, kondicionálás… A legjobb esetben is meggyőznék arról, hogy minden úgy van jól, ahogy van.

Mindeközben a Tueeth teste felült, és körül néztem. A "Tökéletesek Rendje", mi?... A bolygó egy előttem teljesen ismeretlen pontján voltam. Nem ismertem fel a várost, ahol a Rend küldöttei leszálltak, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy minimum a túlsó féltekén lehetnek. Minden bizonnyal élvezték azt a felhajtást, mit a város lakói körülöttük csaptak…

Terry Kwerees a városon kívül landolt, a rendfenntartói korvettekkel együtt. Igen, már tudtam a nevét. Mint ahogy összes emlékét, örömét, bánatát, legbelső titkát is. Jobban ismertem már őt, mint ő saját magát…

  Egyébként nincs abban semmi rendkívüli, hogy a hajók a városon kívül ereszkedtek le; mert nem hogy a városban, de az egész bolygón nem volt egyetlen űrkikötő sem. A város lakossága, apraja-nagyja kitódult a sosem látott látványosság hírére, nevezetesen, hogy idegenek érkeznek az űrből. A polgármester üdvözlőbeszéddel készült, a fogadóbizottság zavartan toporgott a Rend képviselői előtt…

Terry mindezt kihagyta, a siklóban maradt. Úgy vélte, a fölösleges formaságokra nem fecsérli az időt, helyette inkább megpróbálja meghatározni a pontos tartózkodási helyét az úgynevezett "lázadó szökevény"-nek. Egy pillanatig csodálkoztam azon, hogy a szerencsétlen naivnak fogalma sem volt arról, pontosan kit is keres. Tudta, hogy a Kwerees Ház tagja voltam egykoron, de a képességeimet illetően hihetetlenül alul volt informálva. Aztán csak legyintettem…

Terry általam irányított teste kilépett a szabadba. Az ünnepélynek már vége volt, ám még mindig rengetegen bámészkodtak a hajók körül. Határozott léptekkel indultam a parancsnoki gép felé.

- Nem értem… egyszerűen nem értem. TUDOM, hogy amit mondasz, az nem lehet igaz, de valahogy… tudom, hogy nem hazudsz. Valóban… ez lenne az igazság? A Rend valóban ilyen fertőzött?

Megálltam. Egy pillanatra összemosódott elmémben a két tudat, és a két helyszín. Olybá hatott, mintha Terry fülein keresztül jutottak volna el hozzám… Terry szavai. Egy csöppet tudathasadásos hangulata volt a dolognak, de mentségemre szolgáljon, hogy még sosem vettem át az uralmat egy másik "hajós" teste fölött úgy, hogy közben a foglyul ejtett öntudatával társalgok…

- Valóban. De ne ess kétségbe, maga a Rend nem… Gonosz. A szándék nemes. Még az eszközök is, nagyrészt legalábbis, megfelelőek. Ám ha vette volna valaki a fáradtságot annakidején, hogy végiggondolja, minek mi lesz a következménye, hát ezt az egészet előre láthatta volna…

-Mit?! Hogy a Kwerees Ház a Tökéletesek Rendjének árulójává válik?! Na ne röhögtess!!

-Úgy látom, nem értettél meg. A Folyam Hajósai nem árulták el a Rendet. Inkább úgy fogalmaznék, hogy… Megszüntette. Gyakorlatilag névlegessé tette a házakat, meg a különálló politikai csoportosulásokat. A lehetőség adva volt, hiszen, valljuk be, intellektus terén magasan a többi Ház fölött állnak, szellemi képességeik a galaxis legintelligensebb egyedeivé teszik őket. Csak gondolj bele, egy hatalmi szervezet olyan csoportosulása, akik tisztában vannak vele, hogy ők a leg…okosabbak, és amit ők akarnak, az mindenkinek jó kell, hogy legyen… Egyszerűen fogták hát magukat, és a Ház Rensah-jai egyszerűen az irányításuk alá vonták a többi Ház Sahu-ját. Majdnem úgy, ahogy én tettem veled…

- …Meghalok, ugye?...

- Valljuk be… igen. Nem tehettem mást. Ha visszaengedlek, abból senkinek semmi haszna nem származna. Lehetsz Te akármennyire felháborodott, egy kiadós kondicionálás után nevetve vezetnéd vissza erre a bolygóra a Rendet, meggyőződve arról, hogy az Ő módszerük a legteljesebb mértékben helytálló, és Én vagyok az, aki tévúton járok…

- Ez a kondicionálás… Azt akarod mondani, hogy a Ház a saját tagjait is befolyásolja?! De hát… hogyan?... Ki?... És…

- Nem tudom pontosan, hogyan kezdődött. Csak azt tudom elmondani, ahogy most állnak a dolgok. A kondicionálás segítségével tökéletesen meg lehet határozni az alany gondolkozásmódját. Persze ezt nem lehet egyik napról a másikra elvégezni, túlságosan nagy lehetne a viselkedésbeli változás, ami akár mentális összeférhetetlenséget is okozhatna, melynek következtében az alany rövid időn belül agyvérzést kapna, vagy akár meg is halhatna. Ezt elkerülendő, a befolyásolás fokozatokra épül. Minden egyes rang egy bizonyos mértékű kondicionálást hoz magával. Tehát ha eléred a következő fokozatot, megkapod a következő mentális operáció-csomagodat is. Ezért van az, hogy pl. egy Kabaib nem tudhat mindent, amit egy Roob tud, és ugyanígy egy Roob tudásanyaga lényegesen csekélyebb, mint egy Rensah-fokozatúé…

- Arról beszélsz, fokozatok…? De hát… akkor miért félsz attól, hogy megváltoztatják gondolkodásmódom, és a nyomodra vezetem őket? Hiszen most mondtad, az ilyen drasztikus beavatkozás halálos lehet… azaz…

- Igen. Megkockáztatnák.

De ezzel már nem kell foglalkoznod. A tudatod elhalványul… a tested fölött többé nincs hatalmad… Aludj.

És meghalt. Ha testét nem irányítottam volna, ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Fogadószobám könyvespolcáról újabb kötetet emeltem le, és látogatóm mentális lenyomatát, azaz entitását, szépen összehajtogatva a könyv lapjai közé helyeztem. Talán egyszer még új életre kelhet…

A klónozás csodálatos dolog. Egyike azon csodálatos dolgoknak, mely mit sem érne a Kwerees Ház tudománya nélkül… s mit az említett ház alaposan ki is használ. Mert mi is történik a klón megalkotása során? Az alanyból nyert szerves minta segítségével egy új, éló, az eredetivel mindenben megegyező egyedet kapunk. Mármint biológiailag, és itt van a kutya elásva, merthogy mentálisan egész más a helyzet. Az új egyed elméje ugyanis teljességgel üres, még a legalapvetőbb emlékek, viselkedési normák sem szerepelnek a memóriában. Gyakorlatilag a motorikus ingereken kívül semmi nem jut el a tudatig, mivelhogy olyan, mint tudat… nem is igazán létezik. Mondhatni, az új agy barázdáltsága egy asztallapéval vetekszik. És itt jönnek a képbe a Folyam Hajósai. Kifejlesztettek ugyanis egy olyan mentális operációt, melynek segítségével egyfajta lenyomatot, egy tökéletes másolatot képesek készíteni az alany elméjéről. Ennek az eljárásnak aztán rengeteg felhasználási lehetősége van. Például egy adott személy viselkedési normáinak tökéletes kiszámítása.

Vagy egy vadonatúj klón elméjének megtöltése. Ezt a módszert fejlesztettem tovább, s ötvöztem a mentálfonál-manipulációkkal. Ennek köszönhetően Terry egyszer még új életre kelhet.

Nem várhattam tovább, el kellett döntenem, mit tegyek. Meneküljek? Vagy forduljak szembe Velük? Azt hiszem, a meneküléshez már túl öreg vagyok… Viszont nem is harcolhatok egy egész galaxist irányító szervezet ellen. Félre kell hát vezetnem őket. Ha csak egy kicsit jobban belegondoltam volna, rá jöhettem volna, mennyire kiszámítható vagyok…

Kihallgatás. Pontosabban megbeszélés a rendfenntartó alakulat vezetője, és a Folyam hajósainak képviselője közt. A Pszeudó jól végezte a dolgát, gond nélkül jutottam fel a parancsnoki korvettre, miközben Terry mentáltestével kommunikáltam. Ezt szerettem ebben a fodorban, elég volt néhány instrukcióval ellátnom az alacsony fejlettségű mentállényt, és az egyszerűbb feladatokat gond nélkül teljesítette. Kezdhetjük.

- Sikeresen átvizsgálta a bolygót, Terry hajós?

Ez a megszólítás egyáltalán nem volt sértő, hiszen, mint köztudott, a Kwerees ház tagjai magukat a Folyam Hajósainak nevezik, ebből eredően a "hajós" megszólítás egyenértékű lehet a más kultúrkörökben elterjedt "mester", avagy "magiszter" megszólítással. Ugyanígy, a "Navigátor" kifejezés a Ház irányítójára utal, a Sahu-ra, mint aki kormányozza a Ház hajóját.

Terry eddigi szokásait követve, enyhe leereszkedéssel a hangomban, válaszoltam.

- Igen, Tueeth, sikeresen… szkenneltem. A keresett személy mentális nyomait nem találtam meg, viszont a helybéliek emlékképei közt kutatva megtaláltam a nyomát. Most már tudom, hol van.

  A Tueeth várakozóan nézett rám, ám úgy döntöttem, egyelőre kiapad a tudás kútja. Ismertem már a férfit, mint saját ismerőst, tudtam, nem mer ellenkezni a Kwerees ház egy tagjával. Jól tippeltem; néhány másodpercig csendben várt, ám nem sokáig bírt megálljt parancsolni kíváncsiságának.

- Tehát? Most… hogyan tovább?

Felálltam. Egy szívdobbanásnyi késedelemmel a Tueeth is felállt.

- Készülődhet a Startra. A cél pontos koordinátáit az űrben fogom megadni. Nem lesz hosszú vadászat, annyit mondhatok.

Az ajtó felé indultam. Már majdnem kiléptem a szisszenve feltáruló nyíláson, mikor utolért a Tueeth hangja.

- Egy szóra… hajós. Biztos benne, hogy…

Megfordultam, és a szeme közé néztem, erre elhallgatott, majd fejet hajtott. Nem tudom, mit akart mondani, s bár könnyedén kiolvashattam volna elméjéből, nem tettem. Bármilyen mentális operáció nyomot hagy maga után, s lehet az elkövető bármilyen ügyes, lehet, hogy egy nála még ügyesebb nyomfejtővel kerül szembe, és kiderülhet a turpisság. Márpedig, ha át akarom vágni a Rendet a palánkon, nagyon elővigyázatosnak kell lennem.

- Készülődünk a Startra. Köszönöm.

Csak ennyit mondott. Egyfajta tiszteletlenségről tett tanúbizonyságot azzal, hogy nem a "hajós" titulussal zárta mondatát, nyilván így hozta tudomásomra elégedetlenségét. Nem tudtam kárhoztatni érte, egy ilyen arrogáns fickót, mint amilyen ez a Terry volt, nem könnyű kedvelni.

- Helyes. - Azzal ott hagytam. Tökéletes, gondoltam, eszébe sem jutott, hogy valami gond is lehet. Teljes mértékben megbízott ebben a Terry fickóban, holott a rangja mindkettejüknek Tueeth. És mindez miért? Az átkos Kwerees-Ház!

Ez volt a legnagyobb titok. Az egyetlen univerzum-méretű fodor a Folyamon. Akkora, hogy ha nem vagy elég messze tőle, magát a fodrot nézed sima felületű Folyamnak! A Galaxis Ritmusa! Mindössze négyen ismerik a végtelen univerzumban ezt a mentális operációt; a Kwerees-Ház három Rensah-ja, és a Sahu, a Navigátor, de egyedül ő képes használni is ezt. Ez volt az oka annak, hogy soha, senkinek eszébe nem jutott kételkedni a Rendben. Persze, elzárt esetek előfordulhattak, de ez semmit nem számított az univerzum méretei mellett. A Navigátor képes volt befolyásolni az egész Galaxis hangulatát, véleményét BÁRMIVEL (!) KAPCSOLATBAN! Az erő, melyet ebbe a fodorba fektet, szintén változtatható, de amennyire én tudom, valamilyen szinten folyamatos a használata. Tehát kimondhatjuk, hogy az univerzum… nem önmaga. Tán több ezer éve…

Hogy ez konkrétan hogyan működik? Az alapszintű befolyásolás tehát állandó. Akinek semmi baja a Tökéletesekkel, vagy nem egy túlságosan félreeső bolygó lakója, vagy nem valamilyen genetikai mutáció áldozata, az első nekifutásra is nagyon jó véleménnyel lesz a Rendről. Ha valami konkrét ellenérzése van, vagy valamilyen, számára jogtalannak tűnő sérelem érte, akkor az alapszintű befolyásolás már nem elég, hiszen a negatív hangulat egyfajta védelemként szolgál, és ezen a "védelmen" bizony megtörik a Hullám. Más a helyzet a félreeső szektorokkal, bolygókkal. Ahol túl kicsi a népsűrűség, ott az alapszintű befolyásolás nem nyer elég mentális transzformációt, így gyakorlatilag nem is érvényesül. Mondhatjuk úgy is, hogy a Navigátor figyelme átsiklik az olyan rendszerek felett, ahol a mentális jelenlét nem eléggé jelentős. Persze ettől az adott bolygón még lehet pozitív a hangulat…

És titok a titokban; némely egyedek genetikai térképe oly mértékben eltorzult, hogy egyszerűen védettebbek a Folyam hatásai ellen. Itt jegyezném meg, hogy a Kwerees ház nagy erőkkel kutatja az ilyen Házon kívüli, ún. "tutajosokat", egyrészt kutatási célzattal, a másrészt, mint leendő veszélyforrásokat, likvidálási célzattal.

Minden megváltozik, ha valahol valami probléma van. A Navigátor, ha akarja, félelmetes erőket szabadíthat el azzal, hogy befolyásolja egy bolygó, vagy akár egy rendszer hangulatát, a végletekig is. Ez az igazi, erőszakmentes fegyver. Másra nincs is szükség.

…Néhány perccel később már a delta 7-es fedélzetén ültem. Szinte a megegyezésig hasonlított a saját siklómra, ami immár két évtizede ázott a dzsungel mélyén. Furcsa érzés volt ismét a látható irányító szerkezetek nélküli pilótafülkében ülni, és a felszálláshoz készülődni; volt a dologban valami nosztalgikus. Ám valami zavart. A tudatküszöböm határán volt, de mégsem tudtam előhívni, egészen a felszállás pillanatáig. Akkor aztán az eszembe jutott, s mondhatom, nem lettem tőle nyugodtabb. Ám végül egy legyintéssel elintéztem, mondván, ezen már semmi nem múlik.

Arról volt szó ugyanis, hogy bármennyire is átkutattam Terry elméjét, nyomát sem találtam semminek, ami arra utalna, hogy mi alapján találtak meg? Talán valaki elárulta, hogy hol vagyok? De ugyan ki?! Vagy sikeresen kibogozták szándékosan összekuszált mentális nyomaimat? De akkor miért csak egy Tueeth -fokozatút küldtek utánam?

És miért titkoltak el mindent Terry elől? Mi céljuk lehetett azzal, hogy a biztos kudarcba küldték? Egyszerűen képtelen voltam rájönni a megfejtésre. Persze igazából nem is törtem ezen a fejem, hiszen a tervem kész volt. Nem volt egy túl bonyolult terv, de a célnak megfelelt. Odafönn megadok egy véletlenszerű célkoordinátát, majd egy féregjáratot nyitunk, és a kijelölt rendszerbe ugrunk. Ott eltöltünk néhány napot, mondjuk úgy, "mentális felderítéssel", majd közlöm az eredményt, miszerint a célszemély érkezésünk előtt egy nappal állt odébb. Ekkor egy újabb ugrás következik, csakhogy Terry siklója egyenesen egy napba fog ugrani… Gondolom, néhány napig még várni fogják, aztán elkezdik keresni… Ám megtalálni sosem fogják. Esetleg a legutolsó állomásként funkcionáló rendszerben eltöltenek némileg több időt a vizsgálódással, ez ügyben nem tudtam többet tenni, mint hogy egy meglehetősen forgalmas szektorral szolgálok nekik… Akárhogy is, tovább nem maradhatok. Hiszen előbb-utóbb újra eljutnak hozzám, a bolygómra. Csupán annyit tehetek, hogy minél előbb tovább álok. Ehhez viszont a Rendet kellett minél messzebb tudnom magamtól. Megpróbáltam kiszámítani, vajon mit fognak tenni azokkal az információkkal, melyeket a… rendelkezésükre bocsátok, de sajnos a józanész logikáján kívül semmi más nem állt a rendelkezésemre. Tisztában voltam azzal, hogy egy magasabb beavatottsági szinten már a birtokomba jutott volna annak a Folyam-képességnek az ismerete, mely segítségével összefüggéstelen, vagy akár lényegtelen információk felhasználásával is sikeresen kiszámíthatóak egy adott egyed, vagy akár egy adott nemzet cselekedetei, mind rövid, mind hosszú távon, ám sajnálatos módon, ezen a téren még nem történt előrelépés a képzésemben, mikor… önkéntes száműzetésembe vonultam. Csak bizakodhattam tehát, hogy minden úgy lesz, ahogy elterveztem.

Szerencsére nem úgy történt.

…Már megadtam a célkoordinátákat, és felkészültem a féregjáratba való behatolásra, mikor… valami megváltozott. Hirtelen már nem is volt olyan fontos, hogy sikerüljön elmenekülnöm a Tökéletesek Rendje elől. Mintha… kezdtem volna megérteni, és elfogadni a módszereiket…!

Mint az elején említettem, nem vagyok már mai gyerek. Rögtön tudtam, mi a helyzet. Operáció. Csak azt nem értettem, hogyan lehetséges ez. Visszatértem hát saját testembe, szükségem volt egy kis pihenőre, hogy újból tisztába jöjjek saját gondolataimmal. Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, s sajgó izületeim is arról árulkodtak, ismét saját testemben vagyok. Körül néztem. Minden ugyanúgy állt, és ugyanúgy nézett ki, mint mikor legutóbb lehunytam szemeimet. Talán csak a nap állt valamivel alacsonyabb pozícióban, azért lehet, hogy némileg sötétebb van…

  Nem. Két férfi állt az ablakban. Ha személyesen nem ismertem volna őket, ruházatuk mintázata, a szürke köpeny, és a tradicionális fegyverek így is egyértelművé tették, kik a látogatóim. A Kwerees ház Sahu-ja, a Navigátor, és az első Rensah.

Megpróbáltam fölállni. Megpróbáltam védekezni. A mentális erőmet használni. Aztán… már nem is volt kedvem. A Rensah lehunyt szemei csak most világosultak meg előttem. Legyőzött. Még mielőtt tudatosulhatott bennem, hogy megtámadták elmémet.

Legnagyobb csodálkozásomra, a Navigátor nem tűnt haragosnak. Úgy nézett rám, ahogy annak idején, még a földi időszámítás kezdetén, Jézus nézhetett megtévedt tanítványára.

- Hát itt vagy végre, William. Aggódtunk érted, de már nincs semmi baj, újra velünk vagy.

William. Nem is emlékszem, mikor szólítottak így utoljára… Ez a szó, a nevem… furcsa, kellemes emlékképeket ébreszt bennem. Gyermekkorom emlékei, mikor még semmit nem tudtam a világról… És a Rendről. Ez némileg magamhoz térít. Nem engedhetem, hogy ilyen könnyen ők győzzenek! Próbálok koncentrálni… A kellemes asszociációkat kizárni, és csak a kérdésre összpontosítani…

- Hogyan…

- Sikerült ilyen hamar a nyomodra bukkanni? A kérdésed már önmagában is téves. Mindig is tudtuk, hogy hol vagy. Ez a… száműzetés… vagy hogy is nevezted… a saját magad által választott próba volt, semmi több! No, nem is kevesebb, de minden a MI beleegyezésünkkel, és a tudtunkkal történt. Mindezt közösen ötöltük ki, és örömmel közölhetem, a próbán tökéletesen megfeleltél. A kondicionálásod következő fokozatára léptél, és személyedben a Kwerees-Ház legújabb Rensah-ját köszöntöm!

Szédültem. Minden bizonytalanná vált körülöttem, mintha vízfalon keresztül bámulnék magam elé. Valóban ez lenne az igazság?... Valóban… egy álomvilágban éltem le életemből húsz évet? Megremegtem. Ám pillanatnyi gyengeségem elég volt; a Navigátor szavai már csupasz elmémet simogatták. Utoljára még feltámadt bennem a düh, amiért ilyen rútul elbántak velem, még akkor is, ha tulajdon elmém volt a "tettes"…

…Szerencsére nem sikerült. Ki tudja, hol lennék ma, ha akkor legyőzöm a Navigátort?... Tán sosem derül ki az igazság, hogy valóban én döntöttem a próba ilyetén kivitelezéséről… Szükségem is volt rá, mint mindenkinek, aki eléri a Rensah fokozatot. No nem, mintha olyan sok Kwerees Ház-beli jutna el a szellemi fejlettség azon fokára, hogy a Navigátor után az első legyen a Ház, és a Rend hierarchiájában…

…Miután visszakerültem a Rend kebelére, bocsánatot kértem Terry-től, kit sikeresen klónoztak, s az általam megőrzött mentális lenyomat segítségével jobb lett, mint új korában. Természetesen részletesen átnéztük a mintát, és nem egy helyen módosítottuk azt, hogy a Folyami Hajósoknak a lehető legtöbb haszna származzon a Tueeth visszatértéből. Nem volt benne a legkisebb rosszallás sem, nyilván megértette, minden úgy volt jó, ahogy történt. Ennek köszönhetően soron kívül megkapta a következő kondicionálás-adagját, és korosztályában elsőként léphetett Baib fokozatra.

Azt hiszem, egyszer még visszatérek arra a planétára, hol 20 évet öregedtem. Persze, ebben a testemben már nem ismernének meg, hiszen a ranggal együtt járnak a jobb életfeltételek, s nekem első kérésem volt, hogy szabadítsanak meg sajgó izületeimtől… De ez nem fontos. Csupán… valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag… hiányoznak a könyveim. És valamiért nincs kedvem elkezdeni azon gondolkozni, hogy ez vajon mit jelent?...

"Ez a naplórészlet Ku. (Kirajzás Után) 2051-ben került a Közkönyvtár tulajdonába. A szerzője egy bizonyos William Kwerees, a Kwerees Ház Rensah-ja. Kérdéses a könyv eredete, mivel ismeretlen módon került a létesítménybe, és a Közkönyvtár aktuális vezetője, bizonyos Frenk-Bob, aláírásával nem hitelesítette. Továbbá tartalma miatt szükséges ellátni a 12-es biztonsági szinttel."

 Ismeretlen bejegyző

Frenk-Bob becsukta a könyvet, és lassú akkurátus mozdulattal visszahelyezte a polcra.

- Sikerült neki. - Csak ennyit mormogott a bajszai alatt. Aztán még ennyit:

- Újabb kötettel bővült magánykönyvtáram…

2003.10.31